Vajon mennyire szállnak el az árak?

 Vajon mennyire szállnak el az árak?

Több fontos statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a márciusi infláció és a februári külkereskedelmi forgalom előzetes adatai – olvasható a Napi.hu vasárnapi összefoglalójában.

Ahogy a hírportál írja: „Szerdán a fogyasztói árak márciusi alakulását és a februári külkereskedelmi mérleg előzetes számait közli a KSH. Februárban a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek. Az infláció éves üteme mérséklődött a januári 4,7 százalékról. Az éves maginfláció 4,1 százalékra, 2012 vége óta nem látott magasságba emelkedett, miután szeptember óta 3,9-4,0 százalék között váltakozott.”

– Januárban az export euróban számolt értéke 2,8, az importé 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az exporttöbblet értéke 39 millió euróval, 423 millió euróra nőtt. A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakot még nem érintették – olvasható a cikkben.

Az MTI szerint egyébként az egy évvel korábbi 281,4 milliárd forinttal szemben az idén február végéig 61,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, ugyanakkor az uniós kiadások február végéig megközelítették az 569,4 milliárd forintot, míg tavaly ilyenkor 200,2 milliárd forintot tettek ki. A két év azonos időszakának eltérő alakulását főképp ez okozta – jegyzi meg a távirati iroda.

admin

Related post