Tóth Andinak pszichológushoz kellett járnia

 Tóth Andinak pszichológushoz kellett járnia

Gyerekként nyerte meg az X-Faktort, azóta főszerepeket játszik a Madách Színházban, és magáénak tudhatja egy odaadó férfi, Szabó Ádám szerelmét. Magyarország legfiatalabb felfedezettje, szerződésekkel, koncertekkel, ígéretekkel bombázták, a vágyott siker azonban rengeteget csalódást és komoly pszichés betegséget is hozott.

– Öt évvel ezelőtt, tizenöt évesen egyedül költöztem fel Erdélyből Budapestre – meséli történetét Andi. – Egyetlen ember sem volt mellettem, akiben bízhattam volna. Rengetegen kihasználtak, átvertek, szóval mély nyomot hagyott bennem a tehetségkutató és az azt követő időszak. A műsor után két évig pszichológushoz jártam, mert állandó pánikrohamok gyötörtek – emlékezett vissza élete egyik legnehezebb időszakára Andi.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy mindigis fiús lánynak tartotta magát, ezért egy kicsit meglepő módját választotta annak, hogy levezesse ezt a stresszt. Andi ugyanis kőkemény boksz edzésekkel igyekszik oldani a benne lévő feszültséget.

Huncutka

Related post