Rizsfelfújt

 Rizsfelfújt

Hozzávalók:

35 dkg rizs
12 dkg cukor
10 dkg margarin
5 dl víz
5 dl tej
csipet só
3 db tojás
+ a forma kenéshez pici vaj és búzadara

A rizst megmossuk, majd szűrőn lecsepegtetve a vízben csipetnyi sóval odatesszük főni. Néha nézzünk rá, s ha a vizet elfőtte, jöhet hozzá a tej is.

Amikor a rizsszemek már jól megduzzadtak, és majdnem az egész tejet magukba szívták, akkor hozzákockázzuk a margarint, és hagyjuk szépen elolvadni benne.

Elzárjuk a gázt, jó tíz percre lefedve hagyjuk az edényt, hogy minden nedvességet fel tudjanak szívni magukba a szemek. Utána fedő nélkül hűlni langyosra hűtjük. Közben a tojásokat ketté választjuk. A fehérjét habbá verjük, a sárgákat pedig kikeverjük a cukorral, majd a langyos tejberizsbe keverjük.

Utána óvatosan beledolgozzuk a habot is. Egy kapcsos tortaformát kikenünk margarinnal, megszórjuk búzadarával, hogy ne tapadjon bele majd a tejberizs,

amit aztán bele is kanalazunk. Szépen fakanállal elsimítjuk a tetejét, és forró sütőbe toljuk, míg a teteje szép aranybarnára nem pirul.

Utána hűlni hagyjuk, majd lekapcsoljuk róla a forma oldalát. Hidegen, vagy legalább langyosan már úgy szeletelhető, mint egy torta.

Lekvárral, vagy hígra főzött pudinggal, öntettel kínáljuk.

Huncutka

Related post