Kovászos fehérkenyér

 Kovászos fehérkenyér

Hozzávalók:

50 dkg kenyérliszt
20 dkg kovász (de lehet ugyanennyi öregtészta is)
3-3,2 dl langyos víz
2 tk. só
2 ek. olaj
2 ek. magkeverék

Őszinte leszek, a dagasztás műveletét mint mindig, nálam most is a kenyérsütő végezte el. Aztán vékonyan kiolajozott tálba átettem a kezem között gömbölyített tésztát.

Frissen tartó fóliával letakartam, és betettem a mikróba  mert ott egyenletes a meleg. Másfél óra alatt gyönyörűen megkelt.

Ekkor hajtogattam először majd pihent húsz percet és másodszor is hajtogattam. Újabb húsz perc pihenő után a formázás következett, majd másfél órányi újrakelés,

de ez már egy vékonyan kiolajozott jénaiban, lefedve. Az utolsó húsz percben begyújtottam a sütőt, hogy jól felmelegedjen.

A kenyér tetejét pengével három helyen bevágtam, majd lefedtem újra a vízzel belülről megpermetezett jénai tetővel.

Nagy lángon sütöttem (230 fok). 45 percig. Utána elzártam a gázt, de amig nem vettem ki a kenyeret, csak kitámasztottam a sütőajtót,

hogy pihenhessen kicsit még odabent. aztán óvatosan kivettem a jénaiból, és rácsra téve hagytam kihűlni, miután hideg vízzel megpermeteztem.

Huncutka

Related post