Az átok háza kritika

 Az átok háza kritika

Az átok háza (The Grudge, 2020). A gyilkos átok elért Amerikába is. Egy rendőrnő (Andrea Riseborough) is kapcsolatba kerül vele, ahogy újonnan megismert, tapasztaltabb kollégája (Demián Bichir) szintén. Az egész egy elátkozott múlttal bíró házra vezethető vissza, ahol sok évvel ezelőtt brutális gyilkosság történt s azóta nem sok jóra számíthat az, aki oda bemerészkedik.

Az Átok franchise nagy múltra tekint vissza, főleg japánban hódol hatalmas kultusznak, 2016-ban még egy Sadako vs Kayako film is készült, melyben A kör filmek gonoszával csap össze jelen sorozat hajas babája. Bő 15 év telt el már az amerikai remake óta is, gondolták a fiatalabb generációnak ideje megkapnia a maga változatát ebből a történetből.

A projekt mögé beállt producerként a horrorguru Sam Raimi, a rendezői széket pedig az Anyám szeme című művészfilmmel már sikeresen bizonyító Nicolas Pesce foglalhatta el. A színészek egyike sem nyújt Oscar-gyanús alakítást, de a műfajhoz képest az ő teljesítményük teljesen rendben van. Andrea Riseborough (Mandy) teljesen korrekt végig, Demián Bichir pedig jól hozza a kiégett zsaru karakterét. Kisebb szerepben feltűnik még John Cho (Keresés), illetve Lin Shaye is tiszteletét teszi a vásznon.

Huncutka

Related post