540 milliárd eurós uniós mentőcsomagról egyeztek meg az EU pénzügyminiszterei

 540 milliárd eurós uniós mentőcsomagról egyeztek meg az EU pénzügyminiszterei

„Megcsináltuk” – jelentette be péntek este Mario Centeno, az eurót használó uniós országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke, hogy sikerült olyan európai mentőcsomagról megállapodniuk, amelyet minden tagállam támogat. Nem csak a közös valuta tárcavezetői vettek részt a videokonferencián, hanem valamennyi uniós ország pénzügyminisztere hozta meg a közös döntést. Kedden délután már nekirugaszkodtak a témának a miniszterek, de 16 óra elteltével eredménytelenül zárult az egyeztetés. Most azonban alig egy órára volt szükség, igaz, rengeteg kétoldalú találkozó előzte meg a hivatalos ülést.

A pénzügyi csomag 540 milliárd eurót jelent, ami a maga nemében egyedülálló, ezt többször is hangsúlyozta Centeno elnök, mint ahogy azt is, hogy az állam- és kormányfőknek még jóvá kell hagyniuk. Éppen a tagállami vezetők voltak azok, akik két hete 14 napot adtak saját minisztereiknek, hogy tegyék le a javaslatukat az asztalra. A vita korábban azon volt, hogy a legnagyobb bajban lévő olaszok és spanyolok – francia támogatással – azt szerették volna, hogy az EU úgynevezett eurokötvényeket bocsásson ki és innen tudják finanszírozni a nehéz helyzetbe került gazdaságokat. Elsősorban Hollandia, Ausztria, Finnország és Németország ellenezte ezt, nem akarták, hogy végső soron más államok esetleges csődje őket is magával rántsa.

Centeno elnök elmondta, hogy a mostani megállapodásnak három eleme van: a dolgozók, a kis- és középvállalkozások és az államok támogatására készült egy-egy javaslat.

A pénzügyminiszterek elfogadták az Európai Bizottság SURE névre keresztelt javaslatát, amely 100 milliárd eurót biztosít a foglalkoztatás támogatására. A konstrukció lényege, hogy a vállalatok rövidebb időben foglalkoztatnák az alkalmazottakat, viszont teljes fizetést adnának nekik, így meg lehet akadályozni a tömeges elbocsátásokat. A kormányok feladata, hogy kifizessék a különbözetet, erre azonban az EU biztosítana hitelt. A terv szerint azért az EU veszi fel a hiteleket, mert sokkal kedvezőbb az adósi besorolása, mint több tagállamnak, így kedvezőbben, vagyis olcsóbban juthat a pénzpiacokról forrásokhoz.

A kis- és középvállalkozások számára egy 200 milliárd eurós hitelkeretet nyit majd meg az Európai Befektetési Bank, míg a tagállami kormányok részére az Európai Stabilitási Mechanizmus 240 milliárd eurónyi hitelt nyújt, amelyből a járvánnyal kapcsolatos egészségügyi kiadásokat lehet fedezni. Egy-egy tagállam csak saját GDP-jének 2 százalékáig igényelhet hitelt ebből az alapból.

admin

Related post